2008. december 26., péntek

Dioráma

Időközben a diorámához hozzáfogtam,sőt nagyjából már elkészültem vele
Röviden leírom hogyan készült:

1: Készítettem egy "öntőformát" ,amelybe kiöntöttem az egész dioráma alapját, magas fehérségű glettel (eredetileg beltéri falak hibáinak javítására,kisebb lyukak tömítésére használják,de gipsz bázisú,így nagyjából ugyanolyan mintha gipszet használtam volna) kb. 1 cm vastagságban



2: Egy nap száradás után kiszedtem a kiöntött alapot a "formából"

3: Elkészítettem az útmenti domborzatot,lényegében ugyanazt csináltam mint az alap készítésekor,csak a meglévő alapra öntöttem a glettet.

4: Még száradás előtt elhelyeztem a növényzetet az utólag öntött glettbe,valamint az útszakasz szélére téglazúzalékot szórtam,ezzel imitálva az autók által az út szélére kihordott köveket,kisebb földrögöket.

5: Szintén téglazúzalékkal beszórtam az egész diorámát,először a nagyobb törmelékdarabokat szórtam rá,majd utána a szinte porrá zúzott törmeléket.
6: Lefestettem az egész dio-t az alapszínnel

7: Kisebb simításokat végeztem a festésen,és az egész diorámán



8: A dioráma bal oldalára száraz füvet csináltam (festőecsetből kb 1-1,5 centis szálakat vágtam le kisebb csomókban,és frissen,vékonyan felkent glettbe szúrtam a szálakat.Száradás után azokat a szálakat amelyek nem ragadtak be,stb kiszedtem

9: A dioráma szélén a gödröket újabb réteg glett felhordásával kitöltöttem,száradás után csiszoltam,először durvább csiszolópapírral,majd finommal.Utána feketével körbefestettem az egészet,szándékosan egy kicsit túlfestve







És jelenleg itt a vége,nagyjából el is készültem vele. Még apróságok lehet,hogy lesznek,valamint majd készítek egy alapot amire az egész diorámát ráhelyezem
Jöhet az autó


Talapzat

1 megjegyzés:

  1. Üdv! megtetszett az amit csináltál. de van egy nagy kérdésem ! ha az autó az Afrika rally-n megy akkor porol rendesen... tehát az utánna keletkező port mivel oldod meg???
    köszönöm. tisztelettel remihuey (modellező kolléga)

    VálaszTörlés