skip to main |
skip to sidebar
Felkerültek az utolsó alkatrészek is az alvázra,tehát mostmár ténylegesen elkészültnek mondható.
A felniket még nem festettem,így a gumik forgásiránya sem megfelelő egyenlőre.
Épülget,készülget az alvázElső lépésként a kardánalagútba hővédő fóliát ragasztottam,ehhez a Model Factory Hiro- Heat shield névre keresztelt termékét használtam,nagyon jó vele dolgozni,mert azon felül,hogy élethűbb mint a cigarettapapír,kicsivel vékonyabb is,és öntapadó,így sokkal könnyebb dolgozni vele.Utána lefestettem a kipufogórendszert,majd az is kapott a hővédőből,végül pedig clear orange és bronze tamiya akril festékek felhasználásával próbáltam imitálni a kipuff. rendszeren és a kardánalagúton a hőhatások jeleit,szerintem jól sikerült.Festés után helyükre kerültek a diffik is,valamint hátulra a sárhányók.Természetesen előre is kerülnek majd,de egyenlőre lehet még a hátsó sem végleges,így azzal még várok.


Végre megjött a várva várt kincs,a fotomaratás készlet a kis pözsóhoz:) Már amikor leütöttem ebay-en tudtam,hogy jó vétel lesz, de, hogy ennyire, azt nem gondoltam volna. Nagyon részletes maratás,szinte mindent megtalálunk benne az autóhoz,ami csak elkészíthető fotomaratásból!Övcsatok,szellőzők,pedálok,ablaktörlők,rácsok,
ventillátor,sorolhatnám..Azt hiszem rengeteget fog dobni a maketten ez a kis maratás készlet,alig várom,hogy beépíthessem a kis fém alkatrészeket! Csatolok pár képet,további képek pedig itt találhatók.


